Biográfia

Kiss Erzsi mintegy tíz éven keresztül dolgozott a kiemelkedő színházi- és filmrendező Jeles Andrással. Közös munkáikban formálódott és alakult ki a későbbiekben csak a zenekarra jellemző, másoktól karakteresen megkülönböztethető, a szabad asszociációkkal és sok érzelemmel átitatott szövegtelen énekszöveg, a „kisserzsinyelv”. A találkozás a színházzal  meghatározó élménynek bizonyult: ekkor kezdte ötleteit és dallamtémáit gyűjteni, első többszólamú szerzeményeit megkomponálni. Az Egy Kiss Erzsi Zene nem imitálja a világ egyetlen létező népének tradicionális zenéjét sem, mégis a hatások tetten érhetőek Afrikától Alaszkáig, az arab világtól a bluesig. Ez az élmény hosszú távú inspirációvá vált Kiss Erzsi számára, aki végül létrehozta saját együttesét. Az együttes változatos zeneisége a népiestől akár a drum and bass-on át, a sötétebb balladisztikus meséken keresztül a napsugaras francia sanzonok világáig ér, vagy akár a rockosabb '70-es éveket is jelenti. Egyedi, virtuális világzene.                 A zenekart 1996-ban Kiss Erzsi és Hajnóczy Csaba alapította. A kezdetekben túlnyomórészt énekes témákra épülő szerzemények idővel egyensúlyba kerültek a hangszeres ötletekkel, bár továbbra is születtek, születnek dalok acapella is. Klasszikus értelemben nem A NYELV illetve nem csak a nyelv az 'üzenetet' hordozó. A játékosság, a zenei ötletek, a humor nagyobb hangsúlyt kap, mint általában. A 'virtuális világzene'  egyszerű örömzenélést takar : szabad asszociációk, sok sok érzelem, táncos gruvok, ritmusok. Számos filmest, színházi-, táncszínházi rendezőt ihletett közös munkára az Egy Kiss Erzsi Zene. Rendszeres fellépnek klubbokban, rendezvényeken, külföldön, Magyarország nagyobb fesztiváljain.

  A zenekar eddig négy albumot (Egy Kiss Erzsi Zene 1998,
  Deladela 2001, Röné álma 2004,   
  Kinono 2006) jelentetett meg Szerzői kiadásban.
  2007 őszétől G. Szabó Hunor dobost Mogyoró Kornél,
  Sütő Márton gitárost Hámori Máté váltotta fel.
  2008 tavaszán az együttes másik énekesnője
  Szandtner Anna
lesz.

  2009 elején újabb váltás. Mogyoró Kornél megy,

  Németh Csaba jön, Farkas Zoltán jön,

  Hámori Máté megy.

 

  Egy Kiss Erzsi Zene

 
  Kiss Erzsi – ének
  Szandtner Anna - vokál
  Vajdovich Árpád – basszus gitár, bőgő
  Farkas Zoltán – gitár
  Németh Csaba – dob

 

A biogáfiát letöltheted innen.

«vissza